Gondolatok a nőeisségről

2009 augusztus 26. | Szerző: Tóth Bori |

 

Nehéz, és hosszan tartó lamentálásba kezdhetnénk arról, vajon mit is jelent ma igazán megélni a nőiességet. Arról, hogy melyek a nőies nő attitűdjei, hogy milyen tulajdonjegyeket hordoz az, aki bátran viseli és használja nőiségét és ez külsőségeiben hogyan nyilvánul meg?

Ennél sokkal egyértelműbbnek bizonyulnak azok a megállapítások, amelyek korunk személyiségromboló hatású, megközelíthetetlen nőideáljairól szólnak.

 

A nők társadalmi szerepe, a családban és a közösségben nagyon különböző lehet aszerint, hogy milyen kulturális közegben élnek. Vannak kultúrák, amelyekben európai ember számára elképzelhetetlen státuszban élnek lányok és asszonyok. Léteznek társadalmak, ahol tudatosan, mágikus elvek alapján csonkítják a nőket és olyan archaikus társadalmak is vannak, ahol a női test deformálásának (pl.: kínai lótuszlábú nők, Burmában élő hosszú nyakú nők) mély, kulturális gyökerei vannak. Ahogy a testük elrejtésére ítéltetett hét lakat alatt őrzött arab nőknek is. Vannak olyan ősi kultúrák, ahol kulturális gyökerei vannak a nőiességnek. Pl. hastánc kultúra. Az európai mozgásstúdiókban és táncházakban egyre népszerűbbé váló hastáncról csak kevesen tudják, hogy a hastánc műfaja, egy több ezer éves termékenységi tánc formájában az ókori Egyiptomból származik.

Az átalakulás a legtöbb társadalomban zajlik. A nők többsége újra szervezi saját és a családja életét, részt vállalnak a politikában, üzletben és a hatalom világában és a társadalmon belül igyekeznek helyet teremteni maguknak a döntéshozatalban is. Vezető szerepet vállalnak a munkában, a szociális reformok területén, a környezetvédelmi megmozdulásokban, békekezdeményezésekben, erősen humanista megnyilvánulásaik mellett feminista mozgalmakban is.

A nyugati nőideál az elmúlt 100 évben olyan torz eszményképet állított a nők elé, ami lehetetlenné tette, hogy ezeket a hamis elvárásokat követő nők, akár csak a közelébe kerülhessenek korunk „ideális, eszményi nő” szerepéhez. A test a reprezentáció legfőbb eszközévé vált és ez nem csak nagyfokú szabadságot adott, de legalább ugyanennyit el is vett. A magazinok által sugallt eszménykép bukásra ítél minden olyan próbálkozást, amelynek célja az eszményképnek való megfelelés. A XXI. század szépségideálja a korábbi koroktól eltérően a sovány, sportos, kis mellű, kicsit fiús alkatú, lapos csípőjű, magas nő. Ez a nő nem a termékenységet szimbolizálja, nem hord nagy abroncsos földig érő szoknyát, mely összeköti őt szimbolikusan a föld energiáival, nem hord fűzőt, mely kiemeli nőiségét, s nem hord hosszú hajat, mely mágikusan összeköti őt az passzív női energiákkal. A modern nő rövid szoknyát hord, vagy leginkább nadrágot, levágta a haját és előtérbe kerül nála a karrier, és a hatalom.

A divat mindig olyan, mint egy lakmuszpapír, tökéletesen párhuzamban áll társadalmi állapotunkkal, tükrözi a kort, amelyben élünk és az ember helyét a korban.