Van egy nő. Nő.
A bennünket körülölelő világot formák, textúrák és színek uralják. Minden impulzus, inger, hatást gyakorol ránk, melyek mentén érzelmi és esztétikai ítéleteket is alkotunk. A szép tárgyak hatására fejlődik esztétikai érzékünk, vizuális kultúránk. Minél inkább odafigyelünk a körülöttünk lévő dolgokra, minél nyitottabb szemmel járunk a világban, annál ügyesebben használjuk a színeket és formákat a saját életünkben.
Tanultam sokfélét, éltem és megfordultam több helyen és mindenhol ugyanazt tapasztaltam: a nő a világ minden táján nőből van. A különbség csak azokban a kulturálisan és történetileg meghatározott elemekben rejlik, ahogyan a nők használják nőiességüket. Az, hogy nőnek születtünk, pusztán biológiai kérdés. Az adott kultúra, a hagyomány és a társadalmi igény alakítja azt, ahogyan viseljük nőiségünket. Mindezt attól tesszük függővé, hogy a társadalom éppen dolgozó vagy családról gondoskodó nőt kíván inkább?
Ami mostanában tervezőként és magánemberként egyaránt foglalkoztat, az, hogy egy, a férfiak dominanciájára épülő világban hogyan élhetjük meg és fejezhetjük ki leginkább nőiességünket úgy, hogy teljes mértékben megálljuk a helyünket a munkahelyünkön és otthon is. A mai nő, nem csak a tradicionális és a modern élet szerepkörének előnyeit, javait élvezi, hanem annak terheit is hordja. Nem gondolom, hogy a nő pusztán a külsőségeitől lesz igazi nő. A gondoskodás, az érzékenység, a hit, az erő, a belső tartás és belülről fakadó szépség harmóniája gyúrják kerek egésszé. A ruha, a jó viselet pedig eszköz mindennek a kifejezésére.